Menü Bezárás

Kitálalt egy volt benzinkutas az átverésekről

Részletesen elmeséli egy volt benzinkutas, hogyan verte át a kollégáival csapatba állva az ügyfeleket. Akasztás, kannázás, kártyázás, olajozás, plusz egy tétel, rossz visszaadás és a többiek. Megszólal a három nagy olajcég is.

“Miért csinálta?”
„Kirúgtak volna, ha nem teszem. Ráadásul körülöttem mindenki trükközött.”

Közel egy órája hallgatom Évit. Részletesen sorolja a legkülönfélébb átveréseket, amelyeket benzinkúton dolgozó egykori shoposként napi szinten végigcsinált az autókat megtankoló kollégáival együtt. Megdöbbentő egyszerűséggel, és olyan rutinnal, mintha a világ legnormálisabb dolga lenne lehúzni és becsapni a tisztességes embereket.

Felvették egy benzinkútra dolgozni, ahol eleinte ő maga is nagyokat nézett, milyen természetességgel működik a rendszer. Mindenkinek adott volt a feladata, majd a nap végén a zsíros mellékese.

Több mint 15 évvel ezelőtt dolgozott egyetlen esztendeig kúton, fogalma sincs arról, manapság hogyan zajlik az élet a töltőállomásokon. Egészen mással foglalkozik, de az egykori trükkök emlékei erősen élnek benne, és most egytől egyig el is meséli őket.

„LEADÓ”

„Összeszokott csapatba kerültem a kúton, az első naptól láttam, hogy össze is ’kell’ dolgozni rendesen” – kezdi Évi, akiben már csak azért is tisztán megmaradtak a történtek, mert elmondása szerint rengeteg pénzt keresett. Nem hivatalosan, persze.

Még úgy is sok maradt a zsebében, hogy minden egyes műszak végén a kutat üzemeltető vállalkozó megkapta a csapattól az ún. „leadót”, ami napi fix összeg volt. A főnök nem vett részt a trükközésben, műszak közben jött és ment, számos egyéb töltőállomást is üzemeltetett.

A reggel hattól este hatig tartó nappali műszakot két shopos lány és két kutas fiú csinálta végig, az éjszakaira feleződtek. Műszak végi záráskor mindig összegezték a kasszában maradt, valamint az autókat tankolók zsebében összegyűlt pénzt, aztán négyfelé osztották. Hajnalban két részre.

„Itt nem csak a borravalóról beszélek” – nyomatékosítja a nő, hogy volt bőven egyéb bevételük is. Mennyi jött össze, kérdezem tőle. „Olyan 15-20 ezer forint” – feleli. Elkezdek hangosan gondolkodni. Közel 20 ezer forint 15 évvel ezelőtt, osztva néggyel, az…, ekkor hirtelen közbevág. „Látom, nem érti. Fejenként maradt 15-20 ezer forint!”

„AKASZTÁS”

Kívülállóként furcsa hallgatni, hogy a csapatba kerülésének gyakorlatilag a legelső napjától nem titkolták előtte a többiek, miként zajlik az élet azon a kúton. A „kettesnél” állva eleinte nagyokat pislogva látta a főkasszában álló kolléganője összedolgozását az autókat tankoló kollégákkal. Ez a pénztár működik az ablaknál, egyértelműen ezt használták többször, az üveg mellett állva lehetett ugyanis működtetni a benzinkutak klasszikus trükkjének tűnő „akasztást”.

Az oszlop melletti megálláskor az autósok nagy része bemond egy összeget a hozzá lépő kutasnak, hogy éppen mennyiért kér üzemanyagot. Százból 99-en ezzel a lendülettel elindulnak befelé, lapozgatják az újságokat a shopban, csokit választanak, vagy beállnak a sorba. Ezt használják ki az ügyeskedők.

Ha 2000-et mondtak, akkor 1800-ért töltött valójában üzemanyagot az autójukba a kolléga, ha 4000-ért kértek benzint vagy gázolajat, akkor 3500-ért tankolt nekik, ha 5000-ért kért, akkor 4200-ért, és így tovább. Kétezernél a két ujjával fogta meg az állát, és mutatta a jelzést az ablaknál álló shoposnak, 3000 ezernél a három ujjával. Ha tele kérte az ügyfél, akkor a kutas a felfújt pofazacskóit mozgatta jobbra, balra, mint amikor fogmosás után öblögetünk. Két másodpercre egymásra néztek, ennyi elég volt.

Nem buktak le egyszer sem? – kérdezem. Hosszan magyarázza erre a nő, hogy annyira rutinszerűen és egyszerűen zajlott minden, hogy soha nem buktak le ezzel. Egyrészt senki nem állt a kutas mellett, és figyelte a számláló pörgését, másrészt senki nem vette észre később, hogy hiányzik az a néhány liter az autójából, harmadrészt nem mindenkit húztak le így. Ha valahol porszem került a fogaskerekek közé, nem erőltették.

Nem annyi ment bele, amennyiért fizettek (Illusztráció, iStockphoto.com)

„KANNÁZÁS”

Manapság egyre több a kamera, nehezebb “kannázni”, de nem volt ez mindig így. Évi szerint simán ment ez is, az állomáson dolgozók autóiba mindig volt ingyen üzemanyag, talán egyesek még árulták is szűk baráti körben a lopott benzint, gázolajat.

A kutastól kért mennyiség bemondása után néhány ügyfél nem csak az újságokhoz lépett oda, hanem mondjuk bement a mosdóba is. Azaz teljesen szem elöl tévesztette a saját kocsiját. Nos, aki közülük tele kérte az autóját, Évi szerint annál bizony elő-előfordult, hogy 4-5 liternyi pluszt egy előkészített kannába töltött a kutas. Ezzel a trükkel jellemzően a nagyobb tartállyal szerelt, szinte üresen érkező járművek tulajdonosait húzták le, mert náluk – a nagyobb mennyiség miatt – biztosan nem mutatta ki a jármű műszere a csalást.

Amikor már 35-40-45 liter belecsurgott az autóba, és még nem kattant a pisztoly, akkor lehetett “kannázni”.

„Nyilván a pici autóknál ez kockázatosabb volt, de rutinosan nyomták, akik napi 12 órában ezzel foglalkoztak, azok az autó mérete, meg a tulajdonos shopban való mozgása, elhelyezkedése alapján gyorsan eldöntötték, megcsinálják-e. Soha, senki nem szaladt vissza a shopból fizetés előtt, hogy ellenőrizze a tankolást. Minden műszak végén volt értékesíthető üzemanyag” – mondja az egykori shopos.

„KÁRTYÁZÁS”

Mindez semmi ahhoz képest, amit ezután mesélt. „Bejárt a kútra két külföldi fickó, akik olyan havonta 4-5 alkalommal leadtak a nappali műszak elején körülbelül 3-5-8 darab bankkártyát. Ezek külföldiek nevén voltak, sok ázsiai néven, talán lopottak lehettek, fogalmam sincs, sosem kötötték az orrunkra.

A lényeg, hogy előre megmondták nekünk, a nap végén mennyi pénzt kell majd kifizetnünk részükre, amikor eljönnek begyűjteni a kártyákat a műszak végeztével. Innentől volt 12 óránk, persze mi ennél a számnál összességében jóval többet lehúztunk ezekről a kártyákról” – meséli az egykori kutas.

Rögtön el kell mondanunk a fiatalabbak kedvéért, hogy 15-20 évvel ezelőtt a magánszemélyek bankkártyáinak egy jelentős része (például a dombornyomottak) simán lehúzós volt, azaz egy akkor 8-10 ezer forintos teletankolást PIN-kód beütése nélkül ki lehetett fizetni.

Évi szerint ezt használták ki ők a műszak idejére megkapott, ismeretlen eredetű kártyákkal. A nagyobb méretű személyautóval érkező, teketankolást kérő, azaz nagyobb összegeket fizető, de számlát nem kérő ügyfelek fogyasztását egyenlítették ki a kártyákkal.

„Tankolt mondjuk 50 litert, beütöttük az összeget, de nem zártuk le az ügyletet, letette a készpénzt érte, sarkon fordult, ekkor mi lehúztuk az egyik ilyen kártyát, és zsebben is volt a kápé a komplett tele tankért. A rendszer rögzítette az üzemanyag mennyiségét, és pontosan meg is történt érte a fizetés. Egy mohó kolléga aztán addig húzogatta az egyik kártyát, amíg engedte a gép, aminek meglett a következménye.”

Behozták, lehúzták, elvitték (Illusztráció, iStockphoto.com)

“Pár nap múlva a főnökkel együtt beállított egy nyomozó az egyik nagy banktól, és kihallgatott mindannyiunkat, mert azt látták, hogy ennél a kútnál sok lopott kártyával fizetnek. Ezután szólt a főnök, hogy akkor ezt most hagyjuk abba. Nem mernék fogadni rá, hogy ez a módszer kizárólag csak a mi kutunkon működött.”

Itt rögtön megkérdezem a nőtől, hogy mivel védekezett a kihallgatás során, és hogy mi lett a nyomozás végeredménye.

„Hát, mi csak azt mondtuk, hogy az ügyfél adja a kártyát, mi nem tudjuk leellenőrizni annak a származását. Nem csekkolhatjuk, ki mivel fizet. Tudtommal, ezzel ennyi is lett a sztori. Sőt, szerintem lehetett egypár olyan ember, aki tőlünk teljesen függetlenül lopott kártyával fizethetett nálunk, mert én azt láttam, szinte mindig más kártyával egyenlíti ki a tankolását. De tévedhetek is.”

Miért vett részt ebben? Mondom neki, ez már nem pár liternyi benzin elcsenése.

„Nem akartam csinálni. Megmondtam nekik, hogy én nem akarom a szegény embereket lehúzni. Erre meggyőztek, hogy óóó, dehogy, senkit nem károsítunk meg a kártyázással, maximum a bankot, mert a bank kártérítést fizet mindenkinek, akinek pénz tűnik el a kártyájáról. Szépen, logikusan levezették ezt nekem.”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük